Az önbeteljesítő jóslatok - avagy azt kapod, amit vártál...Amit elhiszünk magunkról, vagy gondolunk másokról, az sokszor valóra is válik. Ez nem varázslat, valójában nem is jóslat, egyszerűen így működik az elme.
Ebből a jelenségből ered számos módszer, amivel sikeresebbek lehetünk, relaxálhatunk, vagy épp felébreszthetjük a bennünk szunnyadó géniuszt. Az NLP, a pozitív megerősítések, a vágyaink, céljaink képi megjelenítése vagy bizonyos célzott meditációk mind ugyanígy működnek. Az élet egy önbeteljesítő jóslat: nem mindig kapod meg, amire vágysz, de hosszú távon egész biztosan azt kapod, amit vártál tőle.
A Pygmalion-hatás A pedagógiában fontos szerepet kapott ez az elv, és a gyereknevelésben is egyre több irányzat épül az elvárások alapelvére. Megfigyelések és kísérletek sokasága igazolja, hogy azok a hétköznapi diákok, akiket tanáraik az átlagnál okosabbnak nyilvánítanak, vagy a szülők csodagyereknek tartanak, csakugyan szorgalmasabbá válnak, okosabbnak bizonyulnak ez után. Ezzel szemben azok a gyerekek, akiket lehülyéznek, ostobának tekintenek, vagy állandóan aggódnak miatta, mintha nem lenne képes önállóan boldogulni, ők ennek megfelelően is fognak viselkedni. Az előzetes feltevés utóbb valósággá válik, és így a szavaknak rendkívül nagy jelentőségük van. Az a nő, akinek eleget mondják, hogy gyönyörű, szinte kivirul és megszépül, míg azok, akiket csúnyának tartanak, és ezt szemükbe is mondják, elhanyagolják magukat, és valóban csúnyává válnak egy idő után.
Úgy teszel, ahogy gondolsz Az ember nem egyszerűen egy adott helyzetre reagál, hanem arra, ahogyan érzékeli és értékeli ezt a szituációt, és amilyen jelentőséget tulajdonít neki. Aki azzal vág neki egy feladatnak, hogy "na, ez nekem biztosan nem fog sikerülni", akkor nem is ad bele apait-anyait, nem hajt annyira, mert már elkönyvelte magában a kudarcot. Ha viszont azt mondja: "Sikerül, mert akarom!" - mindent elkövet, hogy bebizonyítsa: igenis igaza volt. Tehát egy-egy helyzettel kapcsolatos reakcióinkat sokkal inkább a gondolataink határozzák meg, mint a helyzet maga. Amit mondunk, ahogy viselkedünk, az befolyásolja azt, ami történni fog velünk. Ha egy adott helyzetbe meghatározott elvárásokkal lépünk be, valószínűleg olyan viselkedést fogunk produkálni, hogy elvárásaink valóra váltsák önmagukat.
Hogyan használd?
Hogyan védd ki? Forrás: www.nana.hu/spiritualitas/az-onbeteljesito-joslatok-avagy-azt-kapod-amit-vartal-42372.html |



