I. A nő és a társadalom
A szexualitás értékrendjét és ezen belül nő és férfi egymáshoz való viszonyának értelmezését minden korban a társadalmi háttér szabja meg. Mióta emberi közösségek élnek a Földön, a társadalmi tudatban a tudatosulás fejlettségi fokának megfelelő ideák fogalmazódnak meg a szexualitással és a termékenységgel kapcsolatban. Ezek az irányító elképzelések a földrajzi és történelmi körülményektől függnek, valamint attól, hogy ismeri-e az adott társadalom a szexualitás és a termékenység közötti összefüggést. Akár ismeri, akár nem, az adott kultúra etikájának mindig fontos tényezői a vele kapcsolatos ítéletek. A szexualitás és termékenység eszmei tartalma jelentős befolyással volt és van az egyén szociális karakterének alakulására.
Létfenntartás - fajfenntartás
Az egysejtű élőlény a törzsfejlődés során alakult emberré. Ennek a fejlődésnek legfontosabb összetevője a szerves anyag alkalmazkodóképessége. A természeti környezethez való alkalmazkodás (adaptáció) lehetővé tette az emberré válást, amelynek során megtanulta a környezeti hatások kivédését, a természeti erők megfékezését s később átalakítását.
Az embert is, mint minden más élőlényt, szükségleteinek kielégítési igénye motiválja cselekvésre. Szükségletei mindig szoros összefüggésben voltak és vannak a lét- és fajfenntartás történéseivel. Amíg az ember csupán természeti lény volt, idejének és erejének a zömét a létfenntartásért vívott harc foglalta le, s ebben a küzdelemben aratott győzelmeit fennmaradása bizonyítja.
Az emberek egymással szövetkeztek a természet erői ellen. A hordákban élő ember táplálékszerzési vagy önvédelmi céllal a magánál nagyobb testű állatokkal is megküzdött Az ősember az állatokénál fejlettebb zsákmányszerzési technikával rendelkezett. A testi erőviszonyok egyenlőtlenségét ügyességével, ravaszságával és eszközhasználatával ellensúlyozta. Ez egyben azt is jelenti, hogy minél kezdetlegesebb eszközökkel rendelkezett, annál nagyobb testi erőre volt szüksége.
A gyengébb testalkatú nőt a menstruáció, a terhesség, a szülés, a szoptatás és az utód gondozásával járó egyéb feladatok rövidebb-hosszabb időre kivonták a közös munkából. A természet a nő számára nemi érettségének kezdetétől öregkoráig nem ad terméketlen periódusokat. Az állatok megtermékenyülése időszakos, az ember viszont sohasem tudhatta, hogy a fajfenntartási teendők miatt mikor kell asszonyát létfenntartási küzdelmében nélkülöznie.
A vadászó, halászó, nomád életformát élő családot mozgásában akadályozta a csecsemő, ezért terjedt el egyes népeknél a csecsemőgyilkosság. Míg az ember át nem tért a földművelő gazdálkodásra, nem sokat törődött az utódokkal. A föld megtartásához, örökléséhez örökösre volt szükség, s így jelentősebbé vált a nők szerepe.
Az egyre nagyobb család eltartásához egyre több földre és egyre több munkáskézre volt szükség; a fajfenntartás a létfenntartás szolgálatába szegődött. Az életerős törzzsé fejlődött közösségnek új területre lett szüksége, s ezt a férfi erejével szerezte meg. A legyőzöttek leigázása a hódítók életszínvonalát növelte, mert a többletmunkát az újonnan meghódított terület őslakóival végeztették el. Ez az állapot hatott a társadalmi tudatra, tekintélyt szerzett a győző, erős férfinak; az asszony szerepe az örökös szülésre, gyermeknevelésre és a ház körüli munkákra korlátozódott.
A termékenység istennője és az asszonyi állat
Az asszony megtermékenyülését az ősök szellemének tulajdonították, mert nem ismerték a nemiség és a megtermékenyítés közötti összefüggést. A föld termékenységét is mágikus erőktől várták. Ennek oka az volt, hogy munkájuk azonos tevékenységek sorából állt ugyan, a termés mégis változó mennyiségű és minőségű lett. Vetéstől aratásig majdnem annyi idő telt el, mint az asszony hasának gömbölyödésétől a gyermek megszületéséig. A nő és a föld titokzatos méhében rejtegette a jövőt a férfi elől. A legfőbb létfenntartó, a föld és a biztosan ismert fajfenntartó, az anya egyetlen fogalommá olvadt a népek mítoszában. A Földanya fogalma a létet és a lét fennmaradását egyaránt magába foglalta. Hol bőséges termést hozott, hol gyengét, hol meddő maradt. Fontossága és kiszámíthatatlansága az istenek szférájába emelte. A termékenység istene nő; s a férfi a földi asszonyra jellemző tulajdonságokkal is felruházta, hogy ezzel is enyhítse szorongását, amelyet befolyásolhatatlansága miatt érzett.
Amíg a férfi a Földanya kiszolgáltatottjának érezte magát, babonásan tisztelte a termékenységet. A csoportházasság bármely formája mellett az apa személye bizonytalan volt, a leszármazást csak anyai ágon lehetett kimutatni. Ez volt az alapja az anyajogú társadalmi formációknak. Ezek azonban megrekedtek, illetve visszafejlődtek egy bizonyos szinten, mint például a mayák társadalmában. Csak az apajogú társadalmak fejlődtek tovább mind technikailag, mind ideológiailag.
A férfi nem hagyta változatlanul a dolgokat, alkotott, fejlesztett, részt kért a teremtésből. A megtermékenyülő istennő mellett megjelent a megtermékenyítő isten. Az atyák elvont szelleme valamilyen szimbolikus vagy valóságos formában tárgyiasult, mint a bika, a Minotaurusz, a Nílus stb. Idővel az anyaisten férfipárt kapott, aki fia, szerelmese vagy egyszerre mindkettő volt. Ilyen istenpárok uralkodtak Egyiptomban (Ízisz és Horusz), Kis-Ázsiában (Kübele és Attisz) és Föníciában (Asztarté és Adonisz).
A férfi felfedezte a fémet, és meglágyította. Az eszköz és a tárgy, amit megformált, nem volt kiszámíthatatlan, mint a föld vagy az asszony. A tűzből kikerülő eszközök egyre jobbakká váltak, s mikor a férfi arra is rájött, hogy a gyermek tőle származik, visszavette a nőtől az általa ráruházott hatalmat.
Zeusz olümposzi trónra lépése detronizálta a női isteneket. A főisten különböző emberi és állati formákban, felszabadult tudatossággal, gátlástalanul termékenyít meg minden útjába kerülő nőstényt. Elveszi más istenek, félistenek és emberek asszonyát, és teljhatalmú gőggel burjánzik termékenyítőképességének öröme. Isteni erejével leigáz minden halandót és halhatatlant, és nem törődik vele, hogy jó néven veszi-e a felesége, Héra, a társistennő. A férfi hatalmi és szexuális szabadságvágyát jórészt az istenek "valósítják" meg.
A férfi az asszony leigázását az általa teremtett istenekre bízza. Szexuális kívánságai miatt továbbra is függ az asszonyi kegytől (a szexuális szituációban nem minden férfi számára öröm, ha csak az erőszak érvényesül az asszony legyőzésében). A leigázás felelősségét és a miatta érzett enyhe bűntudat feszültségének oldását is az istenekre hárítják a férfiak. A férfi nemcsak önmagát, hanem ideológiáját is el tudta fogadtatni a nővel. A nők szeretik a férjüket és fiaikat, és imádják isteneiket. Frazer szellemes megfogalmazása szerint "az isteneket a férfiak teremtik, és a nők imádják".
A férfi eszmél, bátorságot, biztonságot nyer, s ahogy a termékeny bikát istenné varázsolta, úgy változtatta az anyaistent asszonyi állattá, tulajdonát képező egyéb jószágai közé sorolva ezzel.
Az átmeneti társadalmakban már kialakult valamiféle jogrend, amelynek egyik arculata eszmei, azaz vallási eredetű, a másik a föld birtoklásával és megmunkálásával függ össze. A kettő között bonyolult kapcsolatok, átfedések vannak, és a létrejött egyensúly többnyire labilis és időleges. Kialakult a család: többnyire az asszony költözik a férj kunyhójába, s ezzel annak a klánnak válik alárendeltjévé, amelyhez férje tartozik. Az összetartozást a házassági rítussal szentesítik, amelynek tarka változatossága mutatja, hogy még a viszonylag szabad erkölcsű közösségekben is azt tartják illendőnek, hogy az asszonynak férje, a gyermeknek gondoskodó apja legyen. Ez már azokban a közösségekben is így volt, ahol még nem ismerték a nemzés rejtélyét. A házasság a férfi számára is fontos, mert nagykorúsítását hitelesíti. A kis család és a törzs érdekei nem mindig azonosak. A férfi rabolja vagy vásárolja feleségét, mert az ősi vérfertőzési tabu arra készteti, hogy minél "idegenebb" asszonyt válasszon.
A vagyoni érdekek összeütközésében a férfi a családjához fűződő érzelmei és a törzséhez kötődő kötelezettségei közötti ellentmondással vívódik. Az idegen nő szerzése és a vagyon összetartásának elve gyakran konfliktusba kerül egymással, és nem mindig a tabu, a szellemi és vallási parancsok győznek.
(Folytatása következik)
Saxum Kiadó, Budapest 2008.
