Éva és a kígyó
A különböző népek mítoszaiban - az ázsiai, afrikai, amerikai, görög, finnugor és a magyar néphagyományban - az asszony és többnyire az első asszony hozza az emberre a bajok és bonyodalmak végeláthatatlan sorát. Kíváncsi, torkos, állhatatlan, ő az emberiség megrontója, aki az istenek haragját zúdítja ártatlan párjára, a férfira.
A szemiták istene hímnemű, és igen mostohán bánik a nővel, amiért azonban az "Írás" szerint a nő a felelős. Az új vallás a Biblia tanaira épül, a zsidó vallás hagyományait az ószövetségi rész foglalja össze. Az Ószövetség a világ teremtésének történetével kezdődik. A világ teremtése mindössze hat napon és néhány strófán át tart. Isten elégedett a művével, majd képére és hasonlatosságára is teremt egy lényt, Ádámot, s neki ajándékozza a Földet. Megjelöl két fát, melyek gyümölcséből nem szabad ennie, mert ha megszegi a tilalmat, meg kell halnia. A két fa az "élet fája" és a "jó és gonosz tudásának fája". "Az alkotó pihen...", Ádám pedig elnevezi az állatokat és a növényeket, aztán ő is pihen. Isten úgy látja, Ádám is unatkozik: "nem jó az embernek egyedül lenni", s elhatározza, hogy teremt Ádámnak egy társat. Mély álmot bocsát Ádámra, kivesz az oldalából egy csontot, és megalkotja belőle az első asszonyt: Évát. Boldogan élnek az édenkertben egészen a kígyó megjelenéséig. A "gonosz szellem" a legősibb fallosz-szimbólum képében csábítja Évát a tiltott fához, hogy egyen a gyümölcsből: "...bizony nem haltok meg... olyanok lésztek, mint Isten, jónak és gonosznak tudói", s a tudásra szomjazó asszony "szakaszta azért annak gyümölcséből és evék és ada vele levő férjének és az is evék".
A férfi, mióta csak világ a világ, magának követelte a tudáshoz való jogot, úgy látszik, csak az első férfi nem szomjazott a tudásra, pusztán asszonya unszolásának engedett. Nem világos azonban, hogy miből is állt ez az "alma-tudomány". A Biblia szerint, mikor ettek az almából, észrevették meztelenségüket, s a tudatosulás szégyennel töltötte el őket. Vagyis Ádám egyedül nem eshetett volna bűnbe, ártatlansága az asszony megjelenéséig tartott. Az Úr büntető szavai egyértelműen utalnak rá, hogy Ádám és Éva a teremtés titkát lopták meg, maguk nemzettek utódokat. "Felette megsokasítom viselősséged fájdalmait, fájdalommal szülsz magzatokat; epekedel a te férjed után, ő pedig uralkodik terajtad." Az utódok létrehozásával nemcsak a teremtés képességét, de a másik isteni tulajdonságot, a halhatatlanságot is megszerezte magának az ember. Mi ehhez képest Prométheusz bűne, aki csak a tüzet lopta el az istenektől?
A mítoszok, - bárhol is keletkeztek - bizonyos fokig a tabuk áthágásának, megkerülésének módszerei, - írja Le Starkowicz. Ezek többnyire tudatos és tudatalatti szükségleteket elégítenek ki. Minél szembetűnőbb a férfiak és nők világának egymástól való elhatárolódása (általában), annál jobban érvényesül a nőnek, mint a végzet asszonyának mítosza. A végzet asszonyát megtalálhatjuk az Ezeregyéjszaka meséiben, a Bibliában, a görög mitológiában, Homérosz eposzaiban, a polinéz legendákban, a nyugat irodalmában, annak kezdeteitől napjainkig stb. Kleopátra, Lady Macbeth, Lukrécia Borgia, Carmen, Delila, a szirének, Kyrke s még megannyi boszorkány, nőnemű rontó szellem. Ősminta az imádkozó sáska amely a hímet a közösülés után bekebelezi.
Pandora mítosza különösen a görög kultúrában él. Ő nyitotta fel Prometheus szelecéjét, és ennek következtében különböző csapások szakadtak az emberiségre: öregség, betegség bűn, szenvedély, csalfa remény stb. A férfiak neurózisának egyik oka a nőiséggel szembeni rejtett félelem, a fenyegetettség érzése.
A XX. században még a ciklonok és tájfunok is női nevet kaptak. Ezeknek a megnyilvánulásoknak hátterében a Pandora mítosz messzire nyúló hagyományai keresendők. A főbűnös tehát az asszony. Az "eredendő bűn" mindig újra lelepleződik, amikor egy asszony megszüli gyermekét. A férfi háttérben marad, hiszen "pater semper incertus est" (az apa mindig bizonytalan).
Szüzek és hetérák öröksége
Láttuk tehát, hogy ez a vallás nemcsak a szexualitást, de a gyermeknemzést is bűnösnek nyilvánítja. Az ember azonban esendő: újra és újra szakít az élet fájáról, megbánja, fogadkozik, s aztán újból vétkezik. Istennek kell elrendeznie a dolgot, mert az ember a büntetés ellenére sem változik. Ezért a Biblia szerint Isten megígéri és elküldi a megváltót, aki nem az eredendő bűn, hanem Isten közvetlen "ereje" által születik.
Fogantatásából kimarad a szexualitás, az ember teremteni tudásának bűne. Krisztus Ádámhoz hasonlóan isteni eredetű ember. Ember, akinek meg kell halnia, de Isten fiaként önként vállalja a halandóknak szánt halált. A test halhatatlansága helyett a lélek halhatatlanságát hirdeti. A teremtés tudását nem veszi vissza Isten, de fia áldozatát elfogadva felmenti az embert az eredendő bűn terhe alól. A megkeresztelkedés szertartásával nyílik az égi sorompó, s az ember a kereszttel, a halál szimbólumával homlokán indul életútjára s az üdvözülés felé.
"Az egyház úgy érezte, hogy a bűnös Évával szemben fel kell magasztalnia a Megváltó Anyját az egyensúly helyreállítása céljából - írja Beauvoir. - A Mária-kultusz úgy fellángol a 13. században, hogy jogosan mondhatták: Isten nemet cserélt."
A vallásos eredetű nőkultusz adja a lovagkori plátói szerelem eszméjének s a művészek madonnaábrázolási kedvének alapját. A nő erényöv által is féltve őrzött erénye dalra fakasztja a trubadúrokat, főleg azokat, akik valóban nem vezethették le libidójuk energiáját szerelmi kalandokban.
A szűzi erény őrzésének nemcsak vallásos, de gazdasági vonatkozásai is voltak. A szegény lány egyetlen vagyona a szüzessége volt, a gazdag családokban pedig a vérségi örökösödés miatt vált igen fontossá, hogy az asszony ne csempésszen "fattyút" a családba. A férfiak megkövetelték az asszonyi hűséget. Az erény jutalmat nem érdemelt, de a hűtlenséget akár halálbüntetéssel is megtorolhatták.
A szüzek és szentek eszméknek áldozták életüket, és ebben hasonlóvá váltak a férfiakhoz, akik mindig maguknak tartották fönn az eszmék teremtésének és formálásának jogát.
A nő a számára kijelölt szürkeségből csak erényeivel vagy bűneivel tűnhetett ki, csak a szenteknek és a szajháknak adatott meg, hogy energiáikat ne az anyaságra, hanem eszmékre, művészetekre, vallásra, filozófiára, tudományra vagy közvetve politikára fordítsák. A szenteket az aszkézis, a szajhákat a férfiaktól kapott pénz anyagilag függetlenné tette, és többé-kevésbé szabadon foglalkozhattak azzal, amihez kedvet és tehetséget éreztek.
(Folytatása következik)
Saxum Kiadó, Budapest 2008.
